2019. május 21., kedd, Konstantin napja van.
Email:  Jelszó: 

Közélet

Egy hónap és indul a Comedium a Corsón!

Hídlap.hu — 2016.04.15. 16:35

Színház, zene, képzőművészet, irodalom, cirkusz - minden lesz az idei Comedium Corso Utcaszínház és Kortárs Művészeti Fesztiválon május 14-16. között Esztergomban a Kis-Duna sétányon és környékén. Programokról, további tervekről Werner Fruzsina program igazgatóval beszélgettünk.

 

A Moriani Consulting évek óta szervezi rendezvényeit Esztergomban, egy dolog változik évről-évre, egyre több program és újdonság várja a látogatókat. Hasonlóak a kilátások az idei évre is, erről már hallottunk, viszont egy kicsit részletesebben beszélnél nekünk arról, hogy mire számíthatunk tőletek 2016-ban?

 

W.F.: Óriási bulikra természetesen, még 2017-ben is!  A Comedium Corsoval kezdjük a szezont a pünkösdi hosszú hétvégén, három színpaddal, nagyon összetett programokkal, különleges műfajokkal; több olyan dolgot is sikerül megvalósítanunk, amire eddig még nem volt példa.

A tőlünk megszokott másik két fesztivál is tartogat meglepetéseket, az Ízek Korok Hangulatok Kulturális és Gasztronómiai Fesztivál szeptember második hétvégéjén, 9-11. között kerül megrendezésre, az Esztergom Étele 2016 főzőverseny a megszokott módon a rendezvény második napján lesz; az már biztos, hogy majd a “Buday megmondja” ki lesz a legjobb.

A Borhíd október 7-től vár mindenkit kitűnő hazai borokkal három napon keresztül, idén 25 pincészet remekeit kóstolhatjuk.

Olyan előadókat hívtunk meg idén is, akik a hazai zenei élet legnagyobbjai, és továbbra is elzárkózunk attól, hogy fél órás-órás playback haknikra szerződjünk, hiszen ez nem a mi rendezvényeink színvonala.

A gondolat elején azért említettem a 2017-es évet, mert biztosan lesz egy új rendezvényünk a jövő évben. Februárban, mindenképp a böjti időszak előtt, szervezünk egy böllér fesztivál jellegű rendezvényt. A “jellegű” jelző azért, mert mint minden fesztiválunkba, így ebbe is belecsempészünk valami különlegességet, amitől a miénk más lesz, mint a többi.

 

Nem hangzik rosszul, viszont ne szaladjunk ennyire előre, a Comedium lesz az első, milyen tematikával készültök?

 

W. F.: Három színpad és még ennél is több rendezvényhelyszín lesz, a Mindszenty téren a zenei programok java része délelőttől egészen a késő esti nagykoncertekig, majd utána egy külön színpadon elektronikus zenével folytatjuk. Eddig nem nagyon jelent meg ez a stílus a rendezvényeinken, de igyekszünk újítani és szélesíteni a palettát.

A SZÍNpadon, a Katona István utcában a színházi darabok zajlanak majd, minden nap több előadással, szintén törekedve a kortárs irányzatok bevonására, mint például  a tavaly is nagy sikert aratott slam poetry, a Saul fiából is ismert Pion István közreműködésével.

Az Erzsébet parkban lesz még egy különlegesség, két kortárs cirkuszi társulat lesz jelen a fesztivál mindhárom napján, zsonglőr játszóházzal, bemutatókkal, performanszokkal.

A képzőművészetet és az irodalmat nem említettem még, a sétányra várjuk a művészeket, akik kiállítanak, alkotnak és közvetlenül várják a fesztivállátogatók kérdéseit. Aki szeretné, ki is próbálhatja magát az interaktív transzparens festés műfajában.

Az irodalom keretein belül csatlakozunk a Babits Évhez, két országos nevezésű verseny, szavalat és aszfaltrajz formájában kötődik a témához, valamint látható lesz egy világhírű szobrászművész gigantikus méretű alkotása. Ez a turisztikai attrakció nem csak a rendezvény ideje alatt lesz megtekinthető, hanem utána még hónapokig.

És persze a több száz méter hosszú vásártér is garantált, ahogy azt már tőlünk megszokhatták; középpontban a street food.

Természetesen most is gondolunk a családokra és a legkisebbekre, számos gyerekprogram lesz a színpadon és azon kívül is.

 

 

Nagyon titokzatos vagy, hadd halljunk egy-két nevet, mert szerintem mindenkit megesz a kíváncsiság, ami a nagyfellépőket és az egyéb meglepetéseket illeti.

 

W. F.: Akkor sorolom… Quimby, Halott Pénz, Maszkura és a tücsökraj, The Immigrants, Szegedi Nemzeti Színház, Zenthe Ferenc Színház, Csavar Színház, Slam Poetry, CirkuSzínház, Freak Fusion Cabaret, Dj Lia, Bahlzack, és persze Tándalfeszivál egy két órás Abba Show-val, na meg még egy olyan meglepetés, amiben csak annak lehet része, aki ellátogat hozzánk a fesztiválra valamelyik nagykoncert idején. És ez csak az idei első rendezvényünk, a többit a fantáziátokra bízom… Annyit súgok, hogy lesz még Pálinka dal, itt lesz a maffia, “Y”-ból is lesz bőven és lesz itt csillag, nem csak nagy. 8 órát dolgoztunk, 8-at pihentünk, most jöhet a szórakozás, de az is lehet, hogy lesz Esztergomban metró huzat.


 

Ha jól láttam van még egy nagy változás az idei Comediummal kapcsolatban; megújult a logótok?

 

W. F.: Igen, jól láttad, de nem csak a logó, hanem az egész arculat. Úgy gondoltuk nem ártana egy kis vizuális vérpezsdítés sem. A weboldalunk is hamarosan vadonatúj formában lesz elérhető, addig pedig minden naprakész információ elérhető a facebook oldalunkon.


 

Köszönöm az interjút, nagyon várjuk a rendezvényt!