2020. április 6., hétfő, Vilmos, Bíborka napja van.
Email:  Jelszó: 

Kultúra

A Határtalan Szív a Kaleidoszkóp Házban

Kiállítás és koncert a Vizivárosban

hídlap — 2014.03.20. 11:52

Sok szeretettel várják az érdeklődőket március 21-én este 7-kor a Kaleidoszkóp Házban rendezendő kiállításmegnyitóra. A színpadon a szendrőládi Kalo Drom együttes koncertertezik az esemény után.

Bemutatkoznak a Határtalan Szív Alapítvány diákjai az iskolában egy terápián készült alkotásaikkal.
A kiállítást Lévay Edit, "A Mi Házunk" Marista Közösségi Ház igazgatója nyitja meg, majd a projektről (mely keretében készültek a képek) Mártonné Kovács Brigitta mond pár szót. 

Az iskola célkitűzéseit olvashatjuk szórólapukon:

" A Mi Sulinkat azoknak a gyerekeknek hoztuk létre, akik az általános iskolai tanulmányaikat nem tudják intézményi keretek között folytatni, annak érdekében, hogy lehetővé 
tegyük számukra valamilyen szakma megszerzését, az általános iskolai bizonyítvány birtokában."


Önkéntesség:

Közösségi Házban lehetőség van szakmai gyakorlat (szociálpedagógus, szociális munka) teljesítésére, illetve önkéntes munka végzésére.

A közösségi ház hivatalos önkéntes befogadó hely.
Elérhetőségeik: 
2500 Esztergom, Lázár Vilmos u. 84. 
Telefon: 33/403-393 
Mobil: 06-30-253-8835 
Web: www.amihazunk.hu 
Adószám: 18611753-1-11 
Bankszámlaszám:12025000-00395504-00100005

Kaleidoszkóp Ház Kulturális Központ

2500 Esztergom, Pázmány Péter utca 7, Magyarország