2019. szeptember 20., péntek, Friderika napja van.
Email:  Jelszó: 

Sport

Szobi versenyző is indul az olimpián

Hídlap.hu — 2016.08.04. 08:33

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség elfogadta a Magyar Olimpiai Csapat kérését, és engedélyezte, hogy a kajak-kenu csapatban a szobi Molnár Péter és Tótka Sándor induljon a riói olimpián Horváth Bence és Szomolányi Máté helyett.

 

Ennek megfelelően a férfi K-1 200 méteres versenyszámban Molnár Péter ül majd hajóba, míg K-2 200-on a tavalyi világbajnok páros, Molnár Péter és Tótka Sándor duó.

 

 

Molnár Péter éjszaka kapta a számára kedvező hírt. "Álmodom, vagy sokkot kaptam? Nem is tudom, erre mit mondjak. Mérhetetlen boldogság. Nem is érdekes a tegnapelőtt, a tegnap, hogy milyen úton jutottunk ki Rióba, most már csak előre tekinthetünk, a holnap van, és mindent bele kell adnunk. Más célunk nem lehet az olimpián, mint az aranyérem. De két lábbal állunk a Földön. Tavaly világbajnokok lettünk, egy döntős helyezés a minimum, és az olimpián pedig bármi megtörténhet! A döntőben már minden jó helyezés ajándék..." - mondta a kajakos.

 

Az ifjúsági olimpiai bajnok Tótka Sándor is nagyon boldog. "Ifi olimpián már voltam, még Szingapúrban, 2010-ben, de a felnőttek olimpiáján még nem. Sejtem, milyen lehet... Nem lehet más a célunk, mint, hogy minél gyorsabbak legyünk Rióban, és abból bármi is lehet. Eredményre nem szeretnék tippelni, a döntőben azonban ott a helyünk!"

 

Emlékeztetőül: a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége hétfői ülésén a Magyar Antidopping Csoporttól kapott információk ismeretében, a szakmai vezetés előterjesztése alapján úgy döntött, hogy a Rióba utazó férfi kajakversenyzők névsorát megváltoztatja. A Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, Szabó Bence megkapta a szövetség hétfői elnökségi határozatát. Az abban foglaltakat tudomásul véve a MOB riói csapatvezetője, Fábián László megtette a szükséges intézkedéseket.

 

A Magyar Olimpiai Csapat tagjait ide kattinva tekintheti meg. A kvalifikációs helyzetet itt találja.

 

A riói olimpián résztvevő magyar sportolók (159+1 fő):

 

Asztalitenisz (3): Lovas Petra, Póta Georgina, Pattantyús Ádám.



Atlétika (19): Baji Balázs (110m gát – 13.44), Helebrand Máté (20 km gyaloglás – 1:22.38), Kővágó Zoltán (diszkoszvetés – 67.36), Pars Krisztián (kalapácsvetés – 79.23), Srp Miklós (50 km gyaloglás – 4:01.44), Papp Krisztina (maraton – 2:36.59), Madarász Viktória (20 km gyaloglás – 1:30.47), Krizsán Xénia (hétpróba – 6322), Szabó Barbara (magasugrás – 1.94), Márton Anita (súlylökés – 18.94 méter), Zsivoczky-Farkas Györgyi (hétpróba – 6389), Csere Gáspár (maraton – 2:16.30), Szabó Tünde (maraton – 2:41.09), Józsa Gábor (maraton – 2:16.53), Rácz Sándor (50 km gyaloglás – 4:05.03), Venyercsán Bence (50 km gyaloglás – 4:02.35), Kovács Barbara (20 km gyaloglás – 1:35.10), Erdélyi Zsófia (maraton – 2:35.34), Récsei Rita (20 km gyaloglás – 1:35.33). 



Birkózás (8): Lőrincz Viktor (kötöttfogás, 85 kg), Lőrincz Tamás (kötöttfogás, 66 kg), Veréb István (szabadfogás, 86 kg), Kiss Balázs (kötöttfogás, 98 kg), Bácsi Péter (kötöttfogás, 75 kg), Sastin Marianna (női 63 kg), Németh Zsanett (női 75 kg), Ligeti Dániel (szabadfogás, 125 kg).

 

Evezés (3): Pétervári-Molnár Bendegúz (normálsúlyú egypárevezős), Juhász Adrián, Simon Béla (kormányosnélküli kettes).

 

Judo (8): Csernoviczki Éva (-48 kg), Karakas Hedvig (-57 kg), Joó Abigél (-78 kg), Ungvári Miklós (-75 kg), Csoknyai László (-81 kg), Tóth Krisztián (-90 kg), Cirjenics Miklós (-100 kg), Bor Barna (+100 kg).



Kajak-kenu (15 fő): K–1 200 m (Molnár Péter), K–2 200 m (Molnár Péter, Tótka Sándor), K–4 1000 m (Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Kugler Attila és Somorácz Tamás ), K–1 1000 m (Kopasz Bálint), K–2 1000 m (Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin), C–1 200 m (Hajdu Jonatán), C–1 1000 m (Vasbányai Henrik), C–2 1000 m (Vasbányai Henrik, Mike Róbert), NK–1 200 m (Douchev-Janics Natasa), NK–1 500 m (Kozák Danuta), NK–2 500 m (Szabó Gabriella, Kozák Danuta), NK–4 500 m (Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Fazekas-Zur Krisztina, Csipes Tamara). 

 

Kerékpársport, mountain bike (1): Parti András.

 

Műugrás (1): Kormos Villő (10 méteres toronyugrás)



Ökölvívás (2): Harcsa Zoltán (75 kg), Bacskai Balázs (69 kg).



Öttusa (4): Kovács Sarolta, Földházi Zsófia, Demeter Bence, Marosi Ádám.



Sportlövészet (8): Tobai-Sike Renáta (pisztoly), Sidi Péter (puska), Péni István (puska), Szabián Norbert (puska), Csonka Zsófia (pisztoly), Miskolczi Julianna (puska), Tátrai Miklós (pisztoly), Egri Viktória (pisztoly).



Súlyemelés (1): Nagy Péter (+105 kg).



Szörf (2): Gádorfalvi Áron és Cholnoky Sára (RS:X).

 

Tenisz (2): Babos Tímea, Jani Réka-Luca.

 

Tollaslabda (1): Sárosi Laura.



Torna (2): Hidvégi Vid, Kovács Zsófia.

 

Triatlon (4): ifj. Faldum Gábor, Kovács Zsófia, Tóth Tamás, Vanek Margit.



Úszás (37 - köztük 3 nyíltvízi): Takács Krisztián (50 m gyors – 21.89), Kozma Dominik (100 m gyors - 48.89, 200 m gyors – 1:47.38), Bohus Richárd (100 m gyors – 48.92), Bernek Péter (200 m gyors – 1:47.43; 400 m gyors – 3:46.29), Kis Gergő (400 m gyors – 3:49.43), Gyurta Gergely (1500 m gyors – 14:54.55; 400 m vegyes – 4:14.79), Rasovszky Kristóf (1500 m gyors – 15:11.34), Balog Gábor (100 m hát - 54.06), Telegdy Ádám (200 m hát – 1:57.55), Földházi Dávid (200 m hát – 1:57.69), Gyurta Dániel (100 m mell – 1:00.42; 200 m mell – 2:08.10), Cseh László (100 m pillangó – 50.86; 200 m pillangó – 1:52.91), Pulai Bence (100 m pillangó - 52.03), Kenderesi Tamás (200 m pillangó – 1:54.79), Verrasztó Dávid (200 m vegyes – 1:59.59; 400 m vegyes – 4:09.90), Molnár Flóra (50m gyors - 24.95), Késely Ajna (200 m gyors - 1:58.06, 400 m gyors – 4:07.90), Kapás Boglárka (400 m gyors – 4:03.47; 800 m gyors – 8:21.40), Hosszú Katinka (100 m hát, 200 m hát, 200 m pillangó, 200 m vegyes, 400 m vegyes), Verrasztó Evelin (200 m gyors: 1:58.16), György Réka (200 m hát - 2:09.64), Sebestyén Dalma (200 m mell – 2:26.47), Sztankovics Anna (200 m mell - 2:26.60, 100 m mell), Szilágyi Liliána (100 m pillangó – 57.54; 200 m pillangó – 2:07.05), Jakabos Zsuzsanna (200 m vegyes – 2:10.82; 400 m vegyes – 4:37.38), férfi 4x100 m gyorsváltó (Gyárfás Bence, Holoda Péter, Pulai Vince, Reményi Ármin), 4x200 m gyorsváltó (Grátz Benjámin, Holló Balázs, Márton Richárd, Szabó Norbert). A férfi 4x100 m vegyesváltó és a női 4x200 m gyorsváltó összetételét a helyszínen jelölik ki. Risztov Éva 800 m gyorson (8:33.30) és 10 km nyíltvízi úszásban is rajthoz áll, utóbbi versenyszámban a férfiakat Papp Márk képviseli; a NOB és a FINA döntését követően Olasz Anna is részt vehet a versenyben. Horváth Dávid szabadkártyával 200 m mellen (2:12.34) indulhat.

 

Vitorlázás (3): Berecz Zsombor (Finndingi), Vadnai Benjámin (Laser Standard), Érdi Mária (Laser Radial).



Vívás (9+1): férfi párbajtőr-válogatott (Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András; Somfai Péter tartalékként vesz részt), Knapek Edina és Mohamed Aida (tőr), Szász Emese (párbajtőr), Márton Anna (kard), Szilágyi Áron, Decsi Tamás (kard).

 

Vízilabda, női válogatott (13): Gangl Edina, Czigány Dóra, Antal Dóra, Kisteleki Hanna Anna, Szűcs Gabriella, Takács Orsolya, Illés Anna Krisztina, Keszthelyi Rita, Tóth Ildikó, Bujka Barbara, Csabai Dóra, Garda Krisztina, Kasó Orsolya.



Vízilabda, férfiválogatott (13): Nagy Viktor, Decker Attila, Szivós Márton, Hosnyánszky Norbert, Erdélyi Balázs, Hárai Balázs, Zalánki Gergő, Decker Ádám, Kis Gábor, Vámos Márton, Varga Dénes, Varga Dániel, Manhercz Krisztián.

 

(MOB, fotó: MTI/Kovávs Tamás)