2019. szeptember 20., péntek, Friderika napja van.
Email:  Jelszó: 

Kultúra

Főhajtás a hős magyar honvédek előtt

Kegyeleti emléktúra és koszorúzás Szamárhegyen

hídlap — 2014.03.23. 10:22

A Búbánatvölgy-Szamárhegy térségében hősi halált halt magyar honvédekre emlékeztek szombaton a Szamárhegy-i emlékkeresztnél. 

Az Esztergom Barátainak Egyesülete (EBE) ezen a hétvégén szervezte meg hagyományos kegyeleti túráját és megemlékezését a Szamárhegyen lévő emlékkeresztnél. A több mint két évtizedes múlttal bíró eseményre a korábbi évekhez képest jóval többen voltak kíváncsiak, közel félszázan vállalták a meredek vízmosáson át a hegyre vezető túrát.



Az EBE elnöke, Koditek Pál jóvoltából nem mindennapi helytörténeti és történelmi leckét is kaptak a résztvevők. A második világháború „végjátékában”, 1945. márciusában ugyancsak rászolgált a nevére Búbánatvölgy. A Szamárhegyre visszaszorult magyar honvédek többszörös túlerővel szemben védekeztek, valóban mindhalálig, hiszen többségük végül elesett a nyomasztó fölényben lévő orosz csapatokkal szembeni harcban. Az elhunyt mintegy száz honvédet később az ütközet helyszínén, jelöletlen tömegsírokban hantolták el,

Az Esztergom Barátainak Egyesülete 1992-ben állított emlékkeresztet a hősök emlékére, s azóta minden évben megszervezik a kegyeleti túrát.

Az idei megemlékezés során az EBE mellett a Balassa Bálint iskola, a Fidesz és a Fidelitas esztergomi szervezete, valamint számos civil helyezte el az emlékezés koszorúit, virágait a sokat látott szamárhegyi erdőben lévő kegyhelynél.

Az eseményen az RTVE által készített videó ITT tekinthető meg.