2019. augusztus 23., péntek, Bence napja van.
Email:  Jelszó: 

Kultúra

Mesekönyv a gyerekek jogairól

Hídlap.hu — 2016.10.28. 18:29

Olyan mesekönyvet mutattak be Esztergomban, amely az óvodások mindennapjaihoz kapcsolódó történeteken keresztül ismerteti meg a gyerekekkel jogaikat. Az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) kiadványát október 26-án mutatták be a városban, majd jutatták el a megye minden óvodájának, összesen 139 intézménynek.

 

Az OBDK kiadványának egyik fő célja, hogy jogtudatosabb felnőttek váljanak a gyerekekből. A 3-6 éves korosztálynak nehéz érthetően beszélni a jogaikról, ezért gondoltuk úgy, hogy meséken keresztül juttatjuk el hozzájuk a szükséges információkat – mondta Herczeg Rita. A gyermekjogi képviselő kifejtette, hogy a könyvben állatmeséket dolgoztak fel, amelyek a gyerekek mindennapi életében fellelhető szituációkat mutatja be. Ilyen például a hátrányos megkülönböztetés, amit a csúfoláson keresztül szemléltetnek, de foglalkoznak többek között az egészségügyi ellátáshoz való jogokkal is, a jog és kötelesség fogalmával, az emberi méltósággal és a bántalmazás tilalmával. Az állatmesék összesen tíz témát dolgoznak fel.

A kötetek célja, hogy a gyerekek már kicsi korban ismerjék meg a jogaikat és merjenek segítséget kérni.

 

A könyv novembertől már elérhető lesz a kereskedelmi forgalomban is.