2019. december 10., kedd, Judit napja van.
Email:  Jelszó: 

Régió

Bemutatják a Görgei szoborpályázat alkotásait

Hídlap.hu — 2016.11.23. 20:38

Visegrád Város Önkormányzata a MNM Mátyás Király Múzeummal, helyi intézményekkel, civil szervezetekkel 2016-ban a tábornok halálának 100. évfordulóján meghirdette a Görgei-emlékévet, amelynek fővédnökségét Dr. Áder János köztársasági elnök vállalta el. A jubileum alkalmából egy szoborpályázatot hirdetettek. A beérkezett alkotásokat november 25-én mutatják be.   

 

Az emlékév eddig megvalósult eseményei – megnyitó ünnepség, tudományos konferencia, kiállítás, koncert, május 21-i ünnepi, megemlékezés – között kiemelkedő helyet foglal el egy visegrádi Görgei szobor felállítása 2018-ban a tábornok születésének 200 évfordulóján.

 

 

A tábornok emlékezetének megőrzése mellett a visegrádi szobor felállításának jelentőségét az is megerősíti, hogy 1945 után Görgei Artúrt ábrázoló, monumentális, új köztéri alkotás a budavári régi-új szobor kivételével nem született. A Visegrád Város Önkormányzata által meghirdetett meghívásos tervpályázat eredményeképpen Baráz Tamás, Lukács István, Péterfy László, Szkok Iván, ifj. Szlávits László, szobrászművészek nyújtották be pályaművüket, amelyet a Dévényi Sándor építész, Farkas Ádám szobrászművész, Hermann Róbert történész, Wehner Tibor művészettörténész és Félegyházi András Visegrád polgármestere alkotta bíráló bizottság értékelt.

 

November 25-én, pénteken 18 órakor a pályaműveket a nagyközönség számára is bemutatják a visegrádi Városháza épületében (Visegrád, Fő u. 81. ). A kiállítás megnyitó ünnepségét Kovács István történész, költő, műfordító, „Egy eperjesi patrióta fiai a szabadságharcban” című előadása teszi még ünnepélyesebbé.