2019. június 18., kedd, Arnold, Levente napja van.
Email:  Jelszó: 

Régió

Ágoston Csaba ünnepi gondolatai

Hídlap.hu — 2016.12.25. 14:55

Karácsony napján Ágoston Csaba református lelkész osztotta meg a Hídlappal ünnepi gondolatait.

 

1Ez az én szolgám, akit támogatok, az én választottam, akiben gyönyörködöm. Lelkemmel ajándékoztam meg, törvényt hirdet a népeknek. 2Nem kiált, nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán. 3A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el, igazán hirdeti a törvényt. 4Nem alszik ki, és nem törik össze, míg a törvénynek érvényt nem szerez a földön… „

(Ézsaiás 42,1-4)

     23„Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuélnek neveznek” - ami azt jelenti: Velünk az Isten.”

(Máté 1,23)

 

 

Zarándokoljunk el lélekben szenteste a betlehemi barlangistállóba, hogy a rongyokba csavart kisgyermekben meglássuk a világ Megváltóját!

 

Olyan egyszerű a hely, olyan törékeny a kisgyermek és olyan törékeny ez a mi emberéletünk is. De mégis olyan nagy bennünk a vágy, hogy megérkezzünk, hogy megpihenjünk, hogy örömünk legyen, hogy az élet sötét dolgai között felragyogjon ránk a fény. Isten abban a törékeny betlehemi gyermekben elküldte az ő szolgáját, aki a megrepedt nádszálat nem törte össze, és a pislogó mécsest nem oltotta ki.

 

Megrepedt nádszál, füstölgő (pislogó) mécses - lehetne-e ennél megragadóbban, egyszerűbben és mégis mindent kifejezően ábrázolni az emberi életet?

 

Mert Isten az embert törékenynek, nádszálnak teremtette. Minden élőlény ilyen törékeny, de mi emberek vagyunk talán a legtörékenyebbek. Életünket számtalan veszedelem fenyegeti, balesetek, váratlan bajok, amelyek egyszerűen összetörik a testünket. Felemésztheti az ember testét a betegség, a szenvedés, az öregedés, az élet maga.

 

De nemcsak a testünkben vagyunk ilyen törékeny nádszálak, hanem a lelkünkben is. Hányszor éljük át, hogy a lelkünk összecsuklik, összeomlik. Bekövetkezhet ez valami nem várt helyzettől, amit nem tudunk feldolgozni. A betegség, a gyász, a reménytelenség is úgy össze tudja törni az ember lelkét, mint ahogy egy nádszálat meg lehet roppantani és összetörni. De összetörhet az ember lelke a magányosságban, összetörhet a hétköznapokban is, hogyha súlyosabb terhek nehezednek rá, mint amit elbír. És lelkünk nemcsak a váratlan, hanem a halmozódó hétköznapi terhek alatt is egyszerűen megroppanhat, összetörhet. De összetörhet a különböző kísértések, a félreismert helyzetek, a csábító lehetőségek, az élet sokféle csillogása mellett is, amely sokat ígér, de keveset ad.

 

Isten talán azért hagyott meg bennünket ennyire törékenynek, hogy állandóan érezzük azt, hogy rá vagyunk utalva, hogy fogjuk meg erősebben az Ő kezét, hogy kiáltsunk hozzá, hogy Tőle kérjünk tanácsot és segítséget, hogy hitben összekapcsolódjék vele az életünk és így igazán teljes emberi életet élhessünk. Ő ebben a törékeny életünkben, ebben a pislogó mécseshez hasonló életünkben nem hagy magunkra, hanem itt van velünk, és kész segíteni.

 

A karácsony ünnepe azt jelenti számunkra, hogy Isten Fia, az ézsaiási próféciában felmutatott szolga eljött hozzánk: mert a szűz fogant méhében, és fiút szült, aki beteljesítette küldetését 33 év múlva a keresztfán. Az első karácsonyon jászolbölcsőben fekvő kisgyermekben lehajolt hozzánk az Isten. Ő most is itt van ebben a világban, hogy a megrepedezett nádszálat őrizze, hogy ne engedje kialudni a pislogó gyertyabelet, mindaddig, amíg az ember el nem végzi a maga küldetését.

 

Karácsony van, szenteste, lélekben ott állunk a jászolbölcső mellett, nézzük a törékeny gyermeket és látjuk benne a saját törékeny életünket, de a csendben lassan angyal ének hallatszik, lelkünkben, szívünk mélyén pislogó gyertyalángok gyúlnak, melyekben átölel bennünket az Isten. És felcsendül az Ige: Immánuel - velünk az Isten.