2020. február 27., csütörtök, Edina napja van.
Email:  Jelszó: 

Sport

Maráz Zsuzsi: Farmerszoknya, magassarkú, kistáska – egy nő 246 km futás után is csinosan álljon dobogóra

Hídlap.hu — 2017.01.26. 15:29

Maráz Zsuzsanna 46 éves esztergomi ultrafutó, nem mellesleg dolgozó édesanya. Két munkahely és a családi élet szervezése mellett, idén már a második Sparthatlon versenyére kezdte meg a felkészülést. A kezdetekről, versenyzésről és további terveiről kérdeztük.

 

Mikor, hogy kezdtél bele a sportba? Teljesen egyedül vágtál bele, vagy volt valaki a környezetedben, aki győzködött?

 

30 évesen kezdtem futni, éreztem, szükségem van rendszeres mozgásra, valamit csinálnom kell. A lányom akkor már 3 éves volt, épphogy visszamentem dolgozni is, és jól esett, hogy kimozdulok otthonról. Szükségem volt arra, hogy a mozgás közbeni kis időt csak magamra fordítsam. A kezdő lökést az adta, hogy a dorogi foci pálya mellett elhaladva megláttam az egyik barátnőmet kocogni. Hazamentem, cipőt rántottam, megkértem a párom, azalatt az idő alatt vigyázzon a lányomra. Az első két évben teljesen kielégített ez a napi fél óra mozgás, akkor nem éreztem, hogy ennél többet kéne.

Néhány év németországi tartózkodás után, 2008-ban hazaköltöztünk, akkor kerültem Esztergomba. Itt csatlakoztam a Futóművekhez. Ekkor már 8 éve futottam, de még mindig nem volt bennem, hogy versenyezzek. Aztán, amikor 40 lettem, jött egy érzés, meg egy visszatekintés. Megfogalmazódott bennem, hogy nekem még futnom kell egy maratont, mielőtt 41 leszek. Ekkor már a lányom is elég nagy volt ahhoz, hogy mellette és a munka mellett tisztességesen fel tudjak készülni egy ilyen versenyre.

 

 

Egyedül kezdtél készülni vagy segítséggel?

 

A Futóművek akkori alelnöke, Érdi Gábor segített minket, ugyanis többen voltunk a csapatban, akik egyszerre készültünk az első maratonunkra. Nagyon élveztem azt a 11 hónapot. 2011 januárjában kezdtük a felkészülést, októberben volt a verseny, ami akkora élményt jelentett, hogy azóta sem tudom abbahagyni a versenyzést. Akkor rákaptam az ízére.

 

Elég nagy léptekben űzöd a futást. Kocogásból maraton, majd ultrafutás…

 

Ugyanakkor mégsem, mert már 10 éve futottam. Viszont tény, az első maraton kapcsán már kacsintgattam az ultra felé. A csapattársaimmal sodródtunk bele az ultraversenyek világába, ilyen volt például az Ultrabalaton. Ezt először 5 fővel teljesítettem, majd következő évben 4 fős csapattal, a következő években párosban kétszer. Ezután jött az, hogy egyedül állok rajthoz. Menet közben jöttem rá, hogy ez milyen jól megy.

 

 

Mesélnél nekünk egy kicsit arról, hogy néz ki “belülről” egy ilyen ultra verseny?

 

Az Ultrabalaton terepviszonyok szempontjából nem olyan nehéz, de mégis ez az ország leghosszabb versenye, a táv 221 kilométer. A Spartathlon azért kicsit más, ugyan a táv csak 25 kilométerrel több, de van 3800 méter szintkülönbség is.

 

A rajt az Akropolisznál van, kora reggel. Megrendítő élmény a felkelő napnál, jó utat kívánva a futó társaknak elindulni a pálya csúcsát jelentő távon. 33 éve rendezik meg ezt a versenyt, amelynek óriási hagyománya van. Ez a görögöknek örömünnep, egy, a verseny köré épülő rendezvénysorozattal. Aki teljesíti, babérkoszorút és egy érmet kap, utána pedig rituálisan megitatják a versenyzőket az Evrotasz-folyó vizével, majd este díszvacsora, amit szabadtéri ünnepség követ.

 

 

Van lehetőség pihenni, enni, inni menet közben?

 

A tökéletes szervezésnek köszönhetően 4-5 kilométerenként vannak kihelyezve frissítő pontok, ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy nem kell vinned magaddal semmit, ami nagyban megkönnyíti a versenyzést. Én megállni nem szoktam, mert nagyon nehéz újra elindulni. Nem mellesleg az ilyenkor elvesztegetett másodpercek összeadódnak és órákká válnak. Menet közben, lassú kocogásra váltva kapok be pár falatot.

Persze azért a táv második felében hajlamosabb az ember alibizni. Erre kell a legjobban odafigyelni.

 

Melyik a verseny legnehezebb része?

 

Egyértelműen az, hogy amikor a Parthenio-hegyhez érünk, már mögöttünk van közel 160 kilométer. A napközbeni 30 fok feletti hőmérséklettel szemben lehűl a levegő 8-10 fokra. Valamint  sötétben, fejlámpával világítva kell megküzdeni a sziklás terepviszonyokkal, ami ugyan csak néhány kilométer, de nincs kiépített út, hanem morzsalékos terepen kell mászni, leereszkedni.

 

Mondhatjuk, hogy ez a verseny a futók El-Caminója?

 

Mindenképpen. Nem is annyira a futás a nehéz fizikailag, hanem ez tényleg kőkemény szellemi munka, amire meg kell érni.  Menet közben mind a fizikai, mind a szellemi túlterhelés miatt az ember agya kikapcsol. Sok versenyzőtársam mesélte, hogy hallucinált közben. Nekem ilyen élményem nem volt, csak néhányszor éreztem, menten elalszom, ami bevallom engem is meglepett.

 

 

Menet közben kapsz visszajelzést, ki hol tart a mezőnyből, merre járnak a nagy ellenfelek?

 

Csak az itthoni telefonok által, és a magyar segítőknek köszönhetően. Tavaly már nyomkövetővel futottam, amit itthon a Futóművek tagjai laptopról figyeltek, és jelezték a páromnak (aki ilyenkor a segítőm,) az állást, de Attila látta, hogy az amerikai versenyző fáradtnak tűnik, és nagyon közel vagyok hozzá, csak 15 perccel van előttem. Szólt, hogy húzzak bele. Ha akkor ráerősítek, talán sikerül megelőznöm, de nem mertem bevállalni. Elégedett voltam a harmadik hellyel.  

 

Nem mindennapi élmény és teljesítmény egy ilyen versenyt végigcsinálni. Mennyire viselt meg?

 

A befutó után tudni kell, hogy szigorú orvosi ellenőrzés van. A hagyomány szerint a szervezők ellenőrzik a futók lábát egy rituális lábmosás keretében, ugyanis rengeteg becsapódás éri a lábfejet. A mellettem lévők tele voltak hólyagokkal. Meglepő módon nekem szerencsém volt. Holott korábban egy félmaratonon is rengeteg felületi sérülés lett a lábamon a kidörzsölődéstől. Mozogni is könnyen tudtam, ezért az esti ünnepi díjátadóra már magassarkúban tudtam dobogóra állni. Bár szerintem ez leginkább a genetikának köszönhető, hogy gyorsan regenerálódom.


 

Egy teljesített verseny után, tervezed, hogy indulsz újra?

 

Igazából, amikor célba értem, azt mondtam, soha többet. A teljesítményemet utólag értékelve arra jutottam, hogy vannak olyan szakaszok, amiben “hagytam ott időt”, ezeket mindenképpen szeretném kijavítani. Igen, másodszorra is neki vágok, és most még jobban oda fogom tenni magam. 

 

 

Készítette: Bihari Orsolya