2019. szeptember 20., péntek, Friderika napja van.
Email:  Jelszó: 

Életmód

Bringázz a munkába, idén tavasszal is!

hídlap — 2014.04.22. 09:14

Mától indult és május 30-áig tart a Bringázz A Munkába! (BAM) akció, melynek célja, hogy újra a figyelem központjába kerüljön a kerékpáros közlekedés. Az országos megmozdulást egy honlap is segíti, ahol tájékozódni lehet a BAM fejleményeiről, eseményeiről, városonkénti akcióiról.

A Föld Napján, ma, azaz április 22-én indult el az országosnak számító Bringázz A Munkába! program. A május végéig tartó eseménysor szervezését, támogatását a Nemzeti Fejlesztési Minisztéium a Magyar Kerékpárosklubbal közösen végzi. A biciklizést népszerűsítő mostani kampány, a 13. a sorrendben, a hagyománnyá vált program idén a budpesti Kossuth térről startolt el.

A május 30-ig tartó kampány nyitórendezvényen Völner Pál, az NFM államtitkára elmondta, hogy a kormány kiemelt figyelmet fordít a kerékpáros közlekedés feltételeinek megteremtésére, az elmúlt négy évben 500 kilométer kerékpárutat adtak át és újítottak meg, s a tervek szerint tovább bővül a kerékpárút-hálózat.
    Hozzátette: ennek részeként 2015-ben megkezdődhet az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárút Rajkától Budapest déli agglomerációjáig tartó szakaszának komplex fejlesztése, a főváros a Balatonnal összekapcsoló kerékpárút létesítése, a Balaton körüli bringakör korszerűsítése, kiegészítése.
    Völner Pál szólt arról is, hogy a hálózat fejlesztése mellett kialakul a kerékpárutak központi nyilvántartó rendszere is az országban.


    László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke kiemelte, hogy a kerékpározást népszerűsítő hét éve tartó kampányhoz egyre többen csatlakoznak, az utóbbi időben Budapesten évi 30-40 százalékkal növekedett a kerékpáron közlekedők száma, szeretnék, ha az idén is egyre többen bicikliznének.
    A kerékpáros klub adatai szerint a lakosság 45 százaléka használja a kerékpárt közlekedésre.
    Európában Magyarország a második "legkerékpárosabb" ország, Hollandiával és Dániával versenyez fej-fej mellett - tette hozzá.
    Ungvári Csaba, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója a kampányindítón a vasúttársaság szerepéről szólva elmondta, hogy fejlesztésekkel is segítik a kerékpározás terjedését, évente 360 ezer kerékpáros utast szállítanak, és 2015. végére a 42 új Flirt motorvonat forgalomba állításával a budapesti elővárosban kerékpárokat is lehet majd a vonatokon szállítani.
    A MÁV-START tájékoztatása szerint 230 vasúti járművükön lehet kerékpárt szállítani.
    A BAM kampányt több állami vállalat is támogatja, köztük a Magyar Posta is, a nyitórendezvényen részt vett több kerékpáros postai kézbesítői is, akik a helyszínről indultak munkába.