2019. szeptember 15., vasárnap, Enikõ, Melitta napja van.
Email:  Jelszó: 

Bulvár

Viccből zsarolta szeretőjét egy férfi – vádemelés lesz belőle

hídlap — 2014.04.22. 09:37

A sértett a nyomozóktól tudta meg, hogy az ismeretlennek hitt zsaroló valójában a szeretője. A dorogi rendőrök végül leleplezték a tatai férfit, aki bevallotta, először viccnek szánta a zsarolást, de magával ragadta a szerepjáték.

Zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy tatai férfi ellen, aki hat hónapon át követelt pénzt a sértettől azért, hogy a róluk készült intim felvételek ne kerüljenek ki a világhálóra, illetve a később oda feltöltött videók törlésre kerüljenek. A sértettel 2013. szeptember 29-én e-mailen lépett kapcsolatba a gyanúsított és fél éven át zsarolta, mígnem az asszony 2014. február 21-én feljelentést tett a rendőrségen.

 

A nyomozók kiderítették, hogy a zsaroló nem más, mint a sértett szeretője, a 35 éves M. Zoltán. A tatai férfit 2014. április 10-én fogták el a rendőrök és hallgatták ki gyanúsítottként. M. Zoltán részletes beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy álnéven vette fel a kapcsolatot szeretőjével és a zsarolást eleinte csak viccnek szánta, végül magával sodorta a kettős szerepjáték. M. Zoltánt, gyanúsítotti kihallgatását követően, a rendőrök szabadon engedték. Az ellene folyó büntetőeljárást a Dorogi Rendőrkapitány Bűnügyi Osztálya lezárta és  április 18-án bíróság elé állítási javaslattal megküldte az Esztergomi Járási Ügyészségnek.