2019. augusztus 23., péntek, Bence napja van.
Email:  Jelszó: 

Kultúra

Elkészült a péliföldszentkereszti kegytemplom

hídlap — 2014.09.07. 07:00

Az őszi búcsún, szeptember 14-én, Szent Kereszt felmagasztalása ünnepén 11 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében Székely János, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke megáldja a felújított péliföldszentkereszti kegytemplomot – tájékoztat a Szaléziak.hu.

Az 1735-ben épült barokk kegytemplomon folyó külső munkálatok közül a tető és a torony felújítása már 2012-ben megtörtént, az idei feladatok első ütemében a sekrestye került felújítása, majd a templom újravakolása és több építészeti elem rekonstrukciója következett.

A külső felület visszakapta az eredeti, simított felületű vakolását, és világosabb színre lett lefestve, így az épület távolról nézve harmonikusan belesimul a tájba. Miután teljesen megújították az elektromos rendszert, helyére emelték a megsüllyedt központi hevederívet és újra vakolták a belső falakat is, hogy a templom visszanyerje eredeti barokk kori szépségét.

A drótüvegek közül néhány lyukas volt, ezeket, illetve az acél tokszerkezeteket kijavították és kicserélték a bádog párkányokat. A homlokzati kőelemek felújítását kőrestaurátorok végezték. Megszépült az előlépcső és az ajtó kerete, valamint az ajtók is.

A kórus egyes fa elemeit kiegészítették, megjavították és konzerválták, a kórus teherbírását megnövelték, stabilizálták és restaurálták a kórusmellvéden levő festett fa táblaképeket, melyek a templom kitüntetett kincsei.

Több, télen fűthető padot helyeztek el a templomban, valamint kialakítottak két új gyóntatófülkét is. A fa szélfogó ajtót kétszárnyú biztonsági üvegajtóra cserélték.

Mivel a templom eredeti állapotáról nincs adat, az örökségvédelmi központi tervtanáccsal egyetértésben a belső tér fehérre lett festve, ezáltal sokkal szebben és sokkal kontrasztosabban kiemelkednek a berendezés színei.

A péliföldszentkereszti szaléziak szeretettel várnak mindenkit szeptember 14-én az őszi búcsúra és a templom megáldására!

A péliföldszentkereszti Szent Kereszt-templom belső felújítását az Európai Unió és Magyarország Kormánya támogatta. A munkálatok 2013 novemberében kezdődtek el, a felújítást a Stúdió 100 Kft. kivitelezte.

forrás: Magyar Kurír