2018. november 21., szerda, Olivér napja van.
Email:  Jelszó: 

ARCHÍVUM

Ez a régi hidlap.hu szöveges archívuma, amely a 2014. február 12-ig keletkezett cikkeket tartalmazza.
Az itt található anyagok nem feltétlenül tükrözik az új szerkesztőség véleményét.

A szabadságharc esztergomi vitéze, Bátori Schulcz Bódog históriája

2009-01-01 14:38:00

Helytörténeti sorozatunkban számos épület és emlékmű mellett az Esztergomhoz kötődő jeles személyek históriáját is olvasóink elé tártuk már. Ezúttal is így teszünk, most egy olyan hős szabadságharcos férfiú életének legfontosabb állomásait és epizódjait mutatjuk be olvasóinknak, akit annyira becsült városunk, hogy utcát is elnevezett róla. Az igaz regét ezen a héten Csombor Erzsébet levéltár igazgató adja közre.

Bátori Schulcz Bódog Bars megyében, Körmöcbányán született 1804. január 14-én. Az apa Schulcz Antal mérnökkari őrnagy volt az osztrák hadseregben, az anya, Benkó Jozefa Fiuméból származott. Bódog a második volt az öt gyermek közül, de miután az elsőszülött még gyermekkorában meghalt, ő lett a legidősebb a testvérek között. Tizenkét éves koráig otthon nevelkedett, ekkor beadták a kassai premontrei szerzetesrend iskolájába. A gimnáziumi éveket a jogakadémia követte, amit szerencsésen el is végzett. Szép hivatali pálya állt előtte, nagybátyja, Schulcz József révén is, aki Bécsben lakott és az udvari kancelláriánál magas hivatalt viselt. Az ifjút azonban gyerekkorától a katonai pálya vonzotta és húsz évesen, 1824 januárjában katonának állt. Felvették hadapródnak a besztercebányai 33. gyalogezredbe. Innen Komáromba helyezték át, majd Milánóba küldték tanulmányai folytatására. Szorgalma meghozta eredményét, sikerrel tette le vizsgáit és hamarosan hadnaggyá léptették elő. Kellemes modora, műveltsége bejárást biztosított neki az olasz főúri családok szalonjaiba is. 1839-ben a gránátos zászlóaljhoz rendelték, ahol megismerkedett és barátságot kötött Damjanich Jánossal, aki ekkor főhadnagyként szolgált és Lahner Györggyel, aki ekkor kapitányi rangot viselt.

Schulcz Bódogot 1841-ben rendelték Magyarországra, Budán raktárparancsnoki feladatokat kapott. Működése olyan eredményes volt, hogy a bécsi udvari tanácstól dicsérő oklevelet kapott.1844-ben Schulczot 160 emberrel a dalmát szigetek egyikére, Pagó-ra rendelték, ahol a sóaknákat őrizték. Elöljárói a szolgálat kiváló teljesítéséért századparancsnokká nevezték ki. Az öröm azonban nem tartott sokáig, megfázott. A betegség a fülére húzódott, majdnem teljesen elvesztette hallását.

1845-ben Lévára helyezték át, ahol hadfogadó parancsnok lett. Innen 16 hónap után, Zágrábba rendelték, ahol egy évig maradt, majd 1847-ben ismét olasz földre, Udinébe helyezték. Itt kapta a lesújtó hírt: fülbaja miatt nyugdíjba küldték. Úgy tűnt az ígéretesen indult katonai karrier végét jelenti ez a hír, amit hősünk igen rossz néven vett. Még Udinében tartózkodott, amikor a forradalom tüze kigyúlt Milánóban 1848. március 18-án és futótűzként terjedt az országban. Talán bizonyítani akart, amikor önként visszament századához és jelentős szerepe volt abban, hogy Mantuánál visszaszorították a forradalmárokat. Ennek ellenére a döntést nem változtatták meg és Schulcz Bódog Veronán át hazatért öccséhez, Jánoshoz, aki ekkor Szentgyörgymező plébánosa volt. Végül 24 év szolgálat után, mint másodrangú főhadnagy szerelt le 1848 tavaszán. Testvére támogatásával utazott el Drezdába fülbaja gyógyíttatása érdekében. Az események azonban előbb Bécsben, majd Pesten is forradalom kirobbanásához vezettek, amelyről rokonai, ismerősei révén szerzett tudomást. Nem volt maradása többé. Schulcz Bódog hazatérése után jelentkezett a honvédseregbe. Mészáros Lázár hadügyminiszter Bars megye honvédzászlóaljának szervezésével bízta meg, a magyar kormány kapitánnyá léptette elő, és zászlóaljával Komáromba rendelte 1848. október 1-től. Itt a gyakorlott hadfi kiosztotta a fegyvereket, fegyverforgatásra tanította katonáit olyan sikerrel, hogy gróf Lázár tábornok dicséretben részesítette őket. A zászlóalj az északi hadtest részeként esett át a tűzkeresztségen Szikszónál október 28-án. December elején Schulczot őrnaggyá léptették elő, amihez bizonyára hozzájárult, hogy a csatában a zászlóalj katonái vitézül küzdöttek. Január 4-én a kassai csatában tüntette ki magát Schulcz Bódog. A hadügyminiszter fővezér Mészáros Lázár elismerését azzal is kifejezte, hogy dandárparancsnokká nevezte ki. A hadtest vezetője, Klapka ezután Olaszliszkára, majd Bodrogkeresztúrra helyezte Schulcz dandárát. Néhány nap múlva a létszámfölényben lévő ellenséget visszaverte, a területet megtartotta, a csatákban nagy bátorságról tett tanúbizonyságot, élete is veszélyben forgott. Egy golyó eltalálta, attiláját átlyukasztotta, de maga sértetlen maradt. A csata viharában lelkesítette övéit, és bátorsága például szolgált nekik, a katonák ekkor ragasztották rá a bátori melléknevet, amit utóbb fel is vett, és Szemere Bertalan belügyminiszter kormányrendelettel jogosította fel a Bátori melléknév használatára. A híre gyorsan elterjedt, így Miskolcon is és Egerben is nagy lelkesedéssel, éljenzéssel fogadták a bodrogkeresztúri csata hősét. Az április 25-i sikeres csata, Komárom felszabadítását jelentette az ostromzár alól. A csatában magát kitüntető Schulcz Bódog itt kapta első érdemjelét, a III. fokozatú érdemjelet, amit maga Görgey tűzött a mellére „ a haza nevében” szavak kíséretében. Augusztus 3-án a herkályi sáncokat vette be rohammal katonáival. A szabadságharc egyik legfényesebb győzelme azonban egyben az utolsó is volt. Jutalmul Klapka a II. fokozatú érdemrenddel tüntette ki és ezredessé léptette elő.

A világosi fegyverletétel Komáromban érte. A vár védői még októberig sikerrel álltak ellen az ostromlóknak és végül menlevél ellenében adták fel a várat. Schulcz Bódog pap testvéréhez, Jánoshoz költözött, aki előbb Szentgyörgymezőn, majd Garamkövesden szolgált. A szabadságlevél ellenére 1850-ben fél évre Bécsben bebörtönözték és még két alkalommal zaklatták.

Hivatalt nem vállalt, csendben töltötte élete napjait Garamkövesden. 1867 után a honvéd alapítványból 600 frt évi nyugdíjat kapott. 1861-ben megalakult az Esztergom vármegyei és Hont vármegyei honvédegylet, amelynek elnökévé Bátori Schulcz Bódogot választották. Az egylet célul tűzte ki a rokkant honvédek és az özvegyek és árvák segélyezését. Esztergom vármegye közgyűlése pártfogásába vette a nemes kezdeményezést és kérésükre biztosította a megye tanácskozó termét az egylet összejöveteleinek megtartására is.

A nagyhírű, rettenthetetlen ezredes beszélt magyarul, németül, latinul, olaszul és franciául. Jó kedélyű, enyhén évődő modorával sok kedves ismerőst szerzett. Gyakran meglátogatta barátait Esztergomban, ilyenkor általában betért a bencés rendházba is a szerzetesek iránti rokonszenvből. Életének eseményeit segít feltárni önéletírása, amit 1870-ben adtak ki Pesten. Garamkövesden 1885. március 8-án ragadta el a halál, kívánsága szerint az esztergomi honvédtemetőbe helyezték örök nyugalomra. Tiszteletét jellemzi, hogy síremlékének elkészítésére külön emlékbizottság alakult. Közadakozásból 1886. szeptemberére együtt volt a szükséges összeg – magánemberek és Esztergom vármegyei települések így is kifejezték tiszteletüket a hős iránt. Az emlékművet Gurgulits József nyergesújfalui kőfaragó készítette mauthauseni gránitból, az avatáson Majer István, az emlékbizottság elnöke és az alispán mondott beszédet a megjelent nagyszámú közönség előtt.

 

 

Esztergom város képviselőtestülete 1898. május 13-i ülésén ifj. Hegedűs József képviselő javaslatára döntött úgy, hogy a Korencsi kocsma melletti addig névtelen utcát Bátori Schulcz Bódogról nevezik el, így is megörökítve emlékét a 23 csatában harcoló, félelmet nem ismerő 48-as hősnek. A Klapka György térről a Kiss Ernő útba torkolló, a szentgyörgymezei temetőhöz vezető út elnevezése azóta sem változott.