2019. október 18., péntek, Lukács napja van.
Email:  Jelszó: 

ARCHÍVUM

Ez a régi hidlap.hu szöveges archívuma, amely a 2014. február 12-ig keletkezett cikkeket tartalmazza.
Az itt található anyagok nem feltétlenül tükrözik az új szerkesztőség véleményét.

Esztergom felfedezése, avagy a hely története

2009-01-01 09:45:00

Idén is folytatódik helytörténeti sorozatunk, amelyben Esztergom számtalan emlékét szeretnénk az olvasók elé tárni. A település históriájában különösen nagy szerep jut a templomoknak, hiszen a várost tucatnyi egyházi épület ékesíti, élükön a Bazilikával, vagy éppen az sorozatunk e heti főszereplőjével, az evangélikus, vagy más néven lutheránus templommal, amelynek alapterülete szinte pontosan megegyezik a székesegyház oltárképének területével.

A protestáns egyház helyi közösségének eme kicsiny otthona, a gyülekezet korábbi lelkészének, Molnár Gyulának köszönhetően kerül most bemutatásra. Az ő átfogó tartalommal bíró könyvének egyes részletei alapján tárjuk a Hídlap olvasói elé a Simor János utcában, a buszpályaudvarnál lévő evangélikus templom történetét.

Esztergomban 1924. augusztus 3-án volt az első evangélikus istentisztelet. 1925. november 15-én pedig megalakult az esztergomi ágostai hitvallású evangélikus egyházközség.

A templom építésére a fent említett egyházközség 1928-as közgyűlésének jegyzőkönyvében már megemlítik a pénzalapot. Ezt követően a templomépítésre komoly gyűjtési mozgalom indul. Püspöki körlevél segítette azokat a lelkészeket, akik az esztergomi evangélikus templom építésére szánt adományokat egybegyűjtötték. Egyfajta epizodikus mellékszál Molnár Gyula könyvéből idézve: „A gyülekezet megbízásából Illés Sándor másodfelügyelő a városi képviselőtestületi gyűlésen azzal a kéréssel fordult a városhoz, hogy evangélikus templom építésének céljára a városnak lenne-e lehetősége telket ajánlani? Az érseki helynök a kérést azonnal a leghatározottabban elutasította. A katolikus egyház elleni provokációnak minősítette újabb protestáns templom építését. A polgármester úgy nyilatkozott, hogy a városnak, - sajnos – templom építésére alkalmas telke nincsen. (…) Nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy a várostól támogatást nem remélhetünk. Az is bizonyossá vált számunkra, hgoy az Aulában nem jó szemmel nézik templomot építő törekvésünket. Ennek tudatában dolgoztunk ezután. Nagyon szűk körben, nagyon bizalmas megbeszélésen úgy határoztunk, hogy megfelelő telket, ingatlant keresünk”.

A folytatás nem különben volt izgalmaktól mentes. A gyülekezet vezetőinek tudomására jutott, hogy a Simor János utca 82. szám alatt élő hívő evangélikus család lakhelyének tulajdonosa egy magányos nő, aki korábban apáca volt. A nővér egészségi ok miatt hagyta el a zárdát, a 82-es szám alatti, háromrészes ház középső traktusában lakott, a többi részt bérbe adta. Amikor hatvan éves lett, arról gondolkodott hangosan a bérleményben lakó említett evangélikusokkal együtt, hogy az öreg apácák otthonába költözik, a teljes házat pedig eladja. Az evangélikus gyülekezet aztán felkereste az idős apácát és a ház eladásának feltételeiről kezdtek tárgyalásokat. A megegyezést követően a szerződést megkötötték, mely dokumentumban az állt, hogy az 1700 pengő vételár mellett a gyülekezet az eladónak havi 60 pengő életjáradékot fizet, valamint biztosít számára egy egyszobás, komfortos öröklakást. Ma már történelem, illetve annak érdekes adaléka, hogy a szerződés megkötése és annak teljesítése után az említett idős apáca –és itt ismét Molnár Gyulát idézzük – „háza eladását tudomására hozta az apáca otthon főnökének, pártfogójának, a primácia ügyészének, mire többször felelősségre vonták, hogy miként tudott ilyet tenni, hogy házát eladta az evangélikusoknak és segítette őket templomuk építésében. Felszólították, hogy bontsa fel a szerződést, erre azonban nem volt lehetőség.”

A templom alapzatának építése 1941. június 4-én indult, a tempós munkának köszönhetően június 24-én már a falazásnál tartottak. Az alapkő letétel 1941. június 27-én történt, az alapító levélben többek között ez áll: „Az esztergomi ágostai hitvallású evangélikus keresztény missziói egyházközség ezen Istennek szentelt hajlékát saját híveinek, a Dunáninneni Evangélikus Egyházkerületnek és gyülekezeteinek, az evangélikus Egyházegyetemnek, a Magyar Királyi Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumnak és Esztergom vármegyének, Esztergom szabad királyi városának, valamint az országszerte együttérző híveknek kegyes adományából építette az 1941. évben”. Az irat többek között arról is tanúskodik, hogy ez idő tájt Magyarország kormányzója Vitéz Nagybányai Horthy Miklós, Esztergom polgármestere Dr. Etter Jenő, az egyházközség lelkipásztora pedig Molnár Gyula volt.

A munkálatok az alapkőletétel után lázasan folytak tovább, július 21-éig a falakat húzták fel, augusztus 6-án pedig a torony is állt. Az építést Romanek Miklós esztergomi építési vállalkozó vitte. A templom 1941. szeptember 11-én készült el. Egyes belső berendezések ugyan még hiányoztak, a közösség mégis úgy tervezte, hogy ezek beszerzése előtt felszentelteti Isten házát. A torony harangját még ez év októberében, egészen pontosan a reformáció ünnepén vette át a gyülekezet. Az építmény elsőszámú „hangszerét” Szlezák László harangöntő mester készítette a legfinomabb harangércből. A harang hangja „F”, alsó átmérője 580 mm, súlya 150 kg. Az esztergomi evangélikus templom felszentelése, harangjának avatása, első lelkészének, Molnár Gyula lelkipásztori tisztébe iktatásának örömünnepe 1941. december 7-én történt meg.

Az építményről így ír a korabeli Evangélikus Templomok című kiadvány: „Az esztergomi kis templom, Laurenszky Gusztáv terve, szintén campanilére (olasz módra épített, önálló harangtoronyra, a szerk.) emlékeztető, baloldalt a templomhoz épített toronnyal épült. Egyszerűségében is kedves, ízléses alkotás, tervezője olaszországi őskeresztény bazilikák egyszerűbb elemeit akarja felhasználni szerkesztésében. Terméskőből van a lábazat, a falak felső része azonban fehérre vakolt, egészen sima, tagolásul csak az ablakok és ajtók szolgálnak.”

Az idén 67 éves esztergomi evangélikus templom, istentiszteleti alkalmai előtti harangszójával, az alkalmakon felhangzó énekek utcára is kiszüremlő hangjaival, a hívek imádságaival és az igehirdetés üzeneteivel telve szolgálja Isten ügyét.