2019. november 14., csütörtök, Aliz napja van.
Email:  Jelszó: 

duna múzeum cimke

Kultúra Tárlattal emlékeznek az esztergomi festőre ·

Kollár György (1950 - 1992) festőművészre emlékeznek a Duna Múzeumban május 9-én, 18 órától, amikor megnyílik "Az én papírjaim" című kiállítás. Az Európai Közép Galériában megnyíló tárlatot Hérics Nándor grafikusművész mutatja be a közönségnek. Közreműködik: Barcsa Zsuzsanna ének, Csibi Levente hegedű.  

Régió Rendhagyó földrajzórát kapott a nyertes osztály a Duna Múzeumban ·

Az esztergomi Duna Múzeumba kirándulhatott április 24-én a Dusnok-Fajsz Társult ÁMK Általános Iskola hatodik évfolyama a Duna projekt beruházója, az Országos Vízügyi Főigazgatóság által 2013 őszén meghirdetett pályázat keretében. A legjobb pályamunkát beküldő első helyezett osztály jutalma egy tárlatvezetés volt, amely során megtekinthették az intézmény állandó kiállítását, valamint részt vehettek egy rendhagyó földrajzórán, ahol megismerhették a Duna történetét és hazánk legnagyobb árvizeit is.

Kultúra Interneten a Duna Múzeum gyűjteménye ·

Hét gyűjteményének közel háromezer műtárgya vált láthatóvá honlapján az esztergomi Duna Múzeumnak - mondta el az MTI-nek az intézmény marketing munkatársa a minap.

Kultúra Halászat a világhálón - Online elérhető a Duna Múzeum gyűjteménye ·

Beleolvasna Széchenyi István gazdasági levelezésébe? Hajómalmokkal kapcsolatos információt keres? Megmutatná gyerekének, tanítványainak, milyen egy varsa? A Duna Múzeum internetes gyűjteményi keresője lehetőséget nyújt minderre – és még sok egyébre.

Friss&Forró Aquincum-i víziorgona bemutatója ·

Az aquincum-i víziorgona bemutatója március 24-én, hétfőn a Vízügyi Múzeumban.

Friss&Forró Duna Múzeum - visszatekintő ·

A Víz Világnapja alkalmából egy 2002-ben készült kis filmmel kedveskedünk olvasóinknak. 

Kultúra Ma van a víz világnapja ·

Ma van a víz világnapja: az ENSZ 47. közgyűlése 1992-ben döntött Dublinban arról, hogy minden évben március 22-én ünnepeljék világszerte a víz világnapját, amelyen a döntéshozók és az átlagemberek figyelmét a tiszta víz fontosságára, a fenntartható vízgazdálkodásra és a tudatos vízhasználatra hívják fel.

Kultúra Teherszállítás és gabonaőrlés – a víz energiája mindenütt ·

Az esztergomi Duna Múzeum – Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum – idén is színes programokkal ünnepli a Víz Világnapját. Március 21-én az iskolásokat, 24-én pedig az óvodásokat várják játékos és elgondolkodtató feladatokkal, melyek az idei nemzetközi nemzetközi szlogen jegyében a víz és energia összefüggéseire hívják fel a figyelmet.

Kultúra Társasjátékokkal ünnepel a Duna Múzeum ·

Március 22. a Víz Világnapja. Az óvodás és iskolás csoportoknak szervezett - immár hagyományos – programjai mellett a Duna Múzeum idén a családokat is várja a jeles nap alkalmából, vizes és „száraz” társasjátékokkal, 10 és 14 óra között.

Kultúra Babits Jónásáról és Vámbéry kelet kutatásáról szólt két tárlatmegnyitó ·

Továbbra is izgalmas és színvonalas képzőművészeti kiállítások nyílnak Esztergomban. Erre bizonyíték, hogy az országos galériákkal is versenyképes királyvárosi kiállítóhelyek közül a Duna Múzeum Európa Közép Galériája és a várban található Rondella is március 14-én felejthetetlen premiert tartott.

Kultúra Harmincezer kilométer Vámbéry Ármin nyomában ·

Páczai Tamás fotográfus 2012-13-ban újrajárta a legendás keletkutató, Vámbéry Ármin útját síkfilmes fényképezőgéppel és kerékpárral. A több hónapos utazás során készült fényképekből nyílik kiállítás az esztergomi Duna Múzeum Európai Közép Galériájában március 14-én délután.

1 2 3