2019. augusztus 25., vasárnap, Lajos, Patrícia napja van.
Email:  Jelszó: 

esztergomi képviselő-testület cimke

Közélet Levett napirendi pontok és elutasítások a testületi ülésen ·

Több betervezett napirendi pontról nem döntött, több előterjesztést pedig elutasított az esztergomi képviselőtestület legutóbbi ülésén. December 22-én tartották az év utolsó közös megbeszélését, ahol tárgyaltak volna egyebek mellett az árvízvédelmi rendszerről, döntöttek az alpolgármester jutalmát illetően, illetve a vargyasi kastély felújításával kapcsolatban is.

Közélet Buszközlekedés, parkolás, árvízvédelem - ülésezik a testület ·

November 17-én, délelőtt 9 órától tartja soron következő ülését Esztergom képviselő-testülete a Vásorháza nagytermében. 

Közélet Így lesznek nyáron nyitva az óvodák ·

Megtartotta idei első munkaterv szerint ülését Esztergom Város Önkormányzatának képviselő-testülete. A képviselők tárgyalták többek között a 2016-os év költségvetését, és döntöttek az óvodák nyári nyitva tartásáról. 

Közélet Hatékonyabb hivatallal vág neki 2016-nak Esztergom ·

2016. január 1-től új, hatékonyabb hivatali szervezeti felépítéssel működik az esztergomi hivatal – erről az egy napirendi pontról döntött a város képviselőtestülete november 26-án. Az új struktúrában a vezetők száma csökken, az ügyintézők száma viszont jelentősen nő.

Közélet Új ügyvezető Vargyason ·

Új, a városrészhez illeszkedő macskaköves burkolatot kap a Czuczor Gergely utca, műfüves futballpályák épülhetnek a városban, megválasztották a Gran Parkoló Kft. és a Vargyasi kastélyt üzemeltető Esztergom S.r.l. ügyvezető igazgatóját, – többek között erről döntött Esztergom Város Önkormányzatának képviselőtestülete szeptember 24-i testületi ülésén.

Közélet Testületi ülés - beszámoló ·

Megújul a József Attila iskola, végleg megtörtént a köznevelési intézmények átvétele, egy plusz státusszal bővül a Szentgyörgymezei Óvoda, csehországi kulturális rendezvényen vehet részt Esztergom, jövő héten átadják a Pór Antal téri játszóparkot – többek között erről döntött Esztergom Város Önkormányzatának képviselő-testülete augusztus 24-i ülésén.

Közélet Csökken a szemétdíj, napirenden az árvízvédelem ·

Egységesen húsz százalékkal csökken a hulladékszállítás díja a polgármester javaslatára Esztergomban, új, alacsonyabb díjszabás lép életbe a piacon, részben mobilgát-rendszerrel védenék be a Nagy-Duna parton a várost, utóbbi tervezéséhez a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ötmillió forint támogatást nyújt. További öt évig Várady Eszter vezeti a városi könyvtárat, egy fővel bővül az Olvasókör állománya, részben pályázati támogatással bővítik a kertvárosi óvodát, előrendezői vasúti pályaudvar épülhet Esztergom-Kertvárosban. Többek között ezekben a témákban döntött – szinte kivétel nélkül egyhangúan - Esztergom képviselőtestülete.

Közélet Elfogadták a város költségvetését ·

Elfogadta a képviselőtestület Esztergom Város 2015-ös költségvetését a február 26-i testületi ülésen. A képviselők ezen túl több tucat napirendi pontot tárgyaltak. 

Közélet Beszámoló a testületi ülésről ·

2015. február 5-én megtartotta idei második testületi ülését Esztergom Város Önkormányzatának képviselő-testülete.  

Közélet Ingyenes parkolás az ünnepek alatt ·

Ingyenesen parkolhatnak az autósok minden év december 20-tól a következő év január 5-ig Esztergomban az I. és II. övezet teljes területén – többek között erről döntött mai ülésén a képviselőtestület.  

Közélet Rétvári Bence: Az állam partnere Esztergomnak (videó) ·

November 5-én az esztergomi várban megalakult a királyváros képviselő-testülete. Az ünnepélyes alakuló ülésen Rétvári Bence államtitkár mondott beszédet, illetve Romanek Etelka polgármester székfoglalója is elhangzott. A sorsfordító eseményről az RTVE összeállítását adjuk közre.

Közélet Megszavazták - Esztergom felkínálja épületeit ·

A korábbi fideszes javaslat alapján - a jelenlévő képviselők egy kivételével - az esztergomi közgyűlés megszavazta , hogy a királyváros felajánlja a kormányzatnak a Sándor palotát illetve a Déli-kanonoksort valamely vezető országos intézmény, mint például Alkotmánybíróság vagy minisztérium otthonául. Részletek később.

1 2